Ahol a show-nak mennie kell

Elysée Bistro & Kávéház

– Tudod, az élet egy színpad – mondja Péter, miközben a Parlamentre mutat az Elysée Bistro & Kávéház teraszáról. – És ha már itt vagyunk, a legszebb díszlet mellett, miért ne lenne igazi az előadás?

Péter nem klasszikus vendéglátós. A vendégszeretete nem a szakácskönyvekből, hanem a forgatókönyvekből fakad: éveken át televíziós producerként dolgozott, így pontosan tudja, mitől lesz emlékezetes egy jelenet – vagy egy vacsora. Amikor átvette a Parlament szomszédságában lévő éttermet, nemcsak egy üzlethelyiséget nyitott újra, hanem egy történetet is: a harmincas években itt működő, Elysée nevű elegáns hely hangulatát hozta vissza a jelenbe.

– Ez a név nemcsak szép, hanem patinás. Aztán persze volt egy kis diplomácia is – mosolyodik el. – A Parlament közelsége miatt nem lehet csak úgy akármit kiírni az ajtóra. Kövér László is átnézte a terveket, mielőtt zöld utat kaptunk.

És tényleg, az Elysée Bistro & Kávéház ma nem csupán egy étterem. Egy élményhelyszín, ahol minden részlet a vendégről szól – vagyis a nézőről. A kulisszák – a lámpák fénye, a terasz otthonossága, az élő koncert hangjai – mind-mind a finoman megkomponált atmoszféra részei. A műsor pedig az asztalon kezdődik.

Az étlap magyarul beszél – sőt, sokszor újmagyarul. Töltött káposzta? Igen, de nem akármilyen: grillkolbásszal és füstölt borjúnyelvvel újragondolva. A libamáj-terrine házi kalácson érkezik. Mellé birs és aszaltbarack chutney – édes, savanykás, selymes, pont mint egy jó történet ívei. És ha már végkifejlet: az aszalt meggyes császármorzsa baracklekvárral olyan finálé, amit még a párizsi operaházban is megtapsolnának.

A Parlament tövében, Budapest egyik leglátogatottabb pontján az ember joggal gondolná, hogy ez egy túristacélpont – és valóban, sok a külföldi vendég. De az Elysée nem egy távolságtartó szalon. Ez egy laza, elegáns bisztró, ahol kávéra is le lehet ülni, és ahová a hazai vendégek is bátran beülhetnek – modorosság nélkül. A minőség adott, de a hangulat barátságos.

– A jó étel az alap. A kiszolgálás is. De én úgy gondolom, az élményhez kell még valami plusz. Az, amitől a vendég nemcsak jóllakik, hanem hazavisz egy estét is – mondja Péter, miközben a nap lassan lemegy az Országház kupolája mögött.

Ez az Elysée így pedig egy élő színpad – és ha szerencsénk van, éppen mi kapjuk a főszerepet. Nem kell ugyanis messzire mennünk egy különleges estéért. Néha elég csak beülni egy teraszra, hogy megtörténjen velünk a varázslat.

Show 1 Comment

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük